Karnevál

Posted on by aflogin

Illattal teli forgatag,
magával sodor elragad.
Kézzel mímelt fa eszközök.
Mézzel teli barna köcsögök.

Dobnak ritmus ostorára.
Dobbannak szaruval lábak,
Savaria aestus in via,
Légiók üdvözlő kórusa.

Centurió int harci szekéren,
vezeti katonát, farkas bőrben.
Vesta szüzek égető fénye,
kíséri Napot nyughelyére.

Reszket a Thökölyek útja,
szirénák hangosan sírnak.
Hömpölygő kénes lőpor felhőt.
Muskétások kanóccal csiholnak.

Hunok gyilkos tollas nyila,
most lapítva tegezben marad.
Huszárok feszítve csörtetnek,
pompázó lovuk embert néznek.

Honjukat védő legények,
borok útjára tévednek.
Mosolygó arcuk tévelyeg,
hangulatuk hős kort idézget.

Méltó megemlékezés ez,
múltnak miből népünk egyszer,
keveredve gyökeret vert.
Onnan büszkén felemelkedett.

Farkas_borben

Futás

Posted on by aflogin

Körbevesznek fák s kerek bokrok,
kertvárosi szép kis házikók.
Koptatom forró aszfalt csíkot,
futom mára felrótt penzumom.

Arcom szellő lágyan simítja,
felhők közül napfény takarja.
Homlokomról nedves izzadság,
száraz kavicsporra alászáll.

Problémák, agyamban kattogók,
Idegeim feszítő vad manók.
Lépések ütem ritmusától,
menekülnek belső világomból.

Elmém nyugtató ürességben.
Csupán egy kép maradt meg bennem.
Tündém ki lányom forrón öleli,
áhítva néznek egymás szemébe.

Nedves cseppek homlokom helyett,
könnyek csatornájából erednek.
Tempóm zihálva egyre növelem,
mivel otthon vár rám a szerelem.

Futáshoz

Futás közben csak az villan be, ami igazán számít 🙂
A vers szerkezetéről tettem ki képet a képgalériába.

 

Testvéri szeretet

Posted on by aflogin

Hullajtott mag földből kikelve,
ég felé tör magányos csendben.
Óvják éltetőn, féltő gonddal,
magot adó lombkoronákkal.

Palánta gyűrűit szaporázza,
belépett a cserjék világába.
Törzsén kéreg, hamvas zsenge réteg.
A szépsége messze földön híres.

El van ő büszke magányában,
míg nem körbenéz kellő magasságban.
Távolban meglepődve látja,
hogy nőnek cserjék csoportosulásban.

Egymással játszanak kicsi ágak.
szélben együtt ringnak boldogságban.
Tetszett ez cserjének, de mi végre,
kósza mag ő színes világréten.

Belső magányban, tapasztalta.
Földből kinőtt mellette egy magvacska.
Féltő gonddal betakargatta.
Ágaival gondosan átkarolta.

Testvéri szeretet_vágott_II

A verset a mellékelt kép ihlette. Az érintésből látszódó testvéri szeretet 🙂

 

Mosolyország

Posted on by aflogin

Nézek szemedbe, hol elveszek,
értelem hullám kék fergeteg.
Mélyen fürkészed gondolatom,
elképeszt, ez magas hatalom.

Aprókkal megöleled nyakam.
Mosolyország belőled fakad.
Érzelmi hullám talpig szalad.
Rég ért el ily boldog pillanat.

Illatod megrészegít, elrepít,
gondtalanság országába lendít.
Visszatérni onnan nem kívánok.
Miért tenném? Értem minden álmot.

Angyalod ölel, kezében fekszel.
Testéből táplál, simítja lelked.
Két tekintet örökre egybeforr.
Ilyen csodát szemem régen látott.

mosolyország

A képgalériába tettem ki képet a vers szerkezetéről. Sikerült a szótagszámokat elrendezgetni, bár még rengeteg tanulni valóm van. A vers tartalmát tán nem kell magyaráznom 🙂

Egy rongyos éjszaka

Posted on by aflogin

Ébredés sikoltón kínzó ostora,
hasító ékként, elmém darabolja,
szemem már résre tárva nyitva,
de fény mmm késve tér be rajta.

Hol vagyok? Kérdés kóválygón ragyog,
alig hallom hangom, bordám sajog,
elmém rongyos éjszakán andalog.
Történetem ismerik sötét angyalok.

Lassan felfogom, békés hangot hallok.
Két barát hortyogva durranó kórusát,
ismerős szag lepi el gyötört orrcimpám.
Mosolygok, ismét Kenyérközben vagyok.

Olcsó szalámit kenyérrel majszolok,
ólmos falatok számban forgó démonok,
örvendek, újra együtt vagyunk,
szemünk cinkosan kacsintva ragyog.

Felvillan mámor, benzingőzös álom,
fagyott kormány, kocsmák hátán,
bordó belga meggysör, szivarfüstös…
dübörgő zene, króm csöves este.

Gyermeki kötelék,… kohézió,
Ki át nem élte, hogy értené?
Mi végre élne, magát fosztva.
Köszönöm, vagytok nekem, velem.

szombathely_szobor

Ezt a verset a tejfakasztó bulim emlékére állítottam 🙂

Megérkezés

Posted on by aflogin

Drága Istenem mennybéli királyságtól lassan búcsúznom kell.
Leszállok, mint megismerem Angyalom, démont űző Harcosom.
Apró gyermekem mennybéli királyságot magadnak teremted.
Nem értem Atyám hangodban csengő érzéki muzsikát!
Földi létben én királyságnak országát, hogy teremtsek?
Mostan félelem lakik bennem, érthetetlen jövő nyelven.

Gyötrő aggodalmad el kell, hogy engedd édes kis gyermekem.
Mi lesz, muzsikája ismeretlen, fogni fogom csöpp kezed.
Istenem burkom megrepedt, a dobbanása hangosabb lett.
Érzem féltő gondolatot, de ki ő csak nem az Angyalom?
Küzdened kell, földi létre belépni csak emígyen lehet,
de siess kérlek Angyalod egy teljes napja harcol érted!

Óh drága Istenem sietek, de annyira fáj mindenem.
Alig haladok és hangod is egyre halkabban hallom.
Menj csak menj, utad mentén apró kis csodákat hintettem.
Hunyó hangom, ha ismét vágyod meglásd újfent megleled.
Vakító fényt látok, sikítok, muzsikád már nem hallom!
Külső burkomra tettek, angyali dobbanást újra érzem.

Hát ilyen ez új világ, torkomat levegő járja át.
Látom színesre festettél mindent szerető jó Atyám.
Köszönöm neked, megismertem végre angyali Anyám.
Hozzám lépett egy halkan suttogó alak, ki lehet az?
Bal lábát kitámasztva, könnyes szeme nékem azt mondta,
ha jó, gonosz cselekszik rossz, ígérem megvéd hatalmam.

adel_imádkozik

Ez a vers a Várakozás II folytatása. Ki még nem olvasta javaslom a Megérkezés előtt elolvasni, mert így kerek a történet.

Ígéretek

Posted on by aflogin

2014.10.19  Ez egy korábban írt versem, ami szintén az Ígéretek  11 antológiában jelent meg.

Mondhatom, de az csak szó
foszlón sorakozó betűsor
Gondolhatom, mit ki is adhatok
bennem bújó édes aranyló

Buja óhajt borító éj
véget nem érő sikoltó kéj
Finom borzongás,
hullámzó lágy varázs

Már nem repít messzire,
simító kezem ereje
Nem bomlaszt porrá,
tekintetem hevülete

Lassan felfogom,
szónak néma csengése
üres koncertterem
Ereje kimondva,
szimfonikus ütemre ver

Szórod rám tüzes nyilad
forrázva állok némán alant
Kitörök belőle, kiáltva állok előtted
kimondom, mit rejt forrongó lényem

Megélve s megéltetve ígérem,
kezünk összefonva lép éjből-éjbe
kiscsikók ugrálnak köröttünk,
minden pillanatot áhítattal élve

Ígéretek 11_alexandra

Várakozás II

Posted on by aflogin

Drága Istenem e világ felkészült rám?
Apró gyermekem angyalt küldtem hozzád.
Érteni fogja nyelvem angyal teste?
Gondolatod fürkészi majd reggel, este,
táplál s könnyeidet csókolja leheletemmel.
Hogy ismerem, kit küldtél nékem?
Folyton veled lesz míg újra kérlek,
fedezd fel mit adhat Földi léted.
Atyám, nem gonosz e világ?
Megeshet tán, kóbor gonosz lelkek megkeresnek,
kísértenek, mint lehet rosszat tesznek.
Leszállni én nem merek, bántani fognak emberek!
Óh gyermekem, démon űzőt rendeltem ellen.
Felismerem, ki démont taszít tőlem?
Bal lábát kitámasztja, úgy készül viadalra,
karja hullám járta, óriás varázs hatalma.
Istenem, hogy hívják angyalom s démont űző harcosom?
Elég csak azt gondolnod, Anya és Apa itt vagytok.

Angyal

Papa

Posted on by aflogin

Hallgattam rád, volt hogy nem,
gyermekként engedetlen.
Vigyáztál rám, miközben megszöktem,
kétkerekűn Rába habján át tekertem.

Elmentél…fáj, már csak így szólok hozzád.
Emlékszem mindenre, mit tanítottál,
későn vagy korán, remélem felnövök,
elérem egyszer Góliát erkölcsöd.

Segíts nekem, jobb embernek lennem!
Apának, kire tekinthetnek bátran.
Fiúnak, ki hagyja szeretve legyen,
türelme homokórán pergő szemek.

Fohászt mormolok hozzád, ígérve fűt-fát.
Kérdem én. Lettem örökzöld növény?
Vagy lombját hullató sárga levél?
Remélve tanításod nem fedetlen ígérvény.

Ételt mit kimerek mind megeszem,
s hitellel egy tányérból nem eszek.
Kedvem semmiséggel nem szegem.
Mosoly ország lakik bennem.

Világot még nem értem,
miért kesereg ez a sok ember?
Fáj mindenük jólét bújik ki bőrükön.
Szemük csak panaszt csöpög.

Beszélek velük, emeljék fel fejük,
könnyük keser holt tenger,
tárgyakból álló bálvány henger.
Örvendjenek csoda ül mindenütt!

Lehet ez másként éltető vízként,
együtt élve egy mosoly biomként.
Önnön magunk hátrébb tolva,
lépjünk másik folyóba.

Kántálom hozzád magamban,
kezem lesz munkától kérges,
lelkem pudvától mentes,
de elérem e fogadalmam?

Kétség gaz testvér vagy segítség?
Velem van, hát elengedem,
érzem gúzsba köti elmém s kezem,
eltemetem, kulcsát tenyeredbe teszem.

Fáradt vagyok, de nem tehetem,
tovább kell mennem, nem pihenhetek.
Csak úgy, mint te, tekintve vöröslő Nap,
szőlőfürtös tornác alatt.

 

Szavakkal szeretni

Posted on by aflogin

Szólok hozzád te Lány!
Lényemet vulkán hevíti,
forróságot belőled meríti.
Szavaim mitikus karmával vegyítem,
lábad majd beleremeg, kacsintva nézem.

De kérdem én, ennyi elég?
Kinek nyelve helyén marad, lemarad?
Ha húscafat míves mondatokat nem farag.
Tovább látsz te Lány, pezsgőfürdős vacsorán?
Virágokba borult rózsaszín köd fátylán.

Lehet csak szavakkal szeretni?
Minden nap üres kongásig szórni.
Már érzed ugye, tettek hiányát?
Torkod némán kiált már?
Karmikus szépséggel formált szavak, megkoptak.

Feloldalak, szavaknak varázshatalma van!
Vadra hajtó vadászok édes dala,
koporsódba vert szegek csinos trófeádban.
Becsüld azt, ki beteg vagy rügyet fakaszt,
ki álmodat őrzi, míg hidrogénnel győzi a Nap!