Néztél-e már borúsan kéklő fellegekbe,
Elméd gondolt-e titkot fenséges felhőkbe,
Mikor komor, s reményt átütő fény hozza el,
Karolt-e már oly érzés, mely csak csoda lehet?
Láttál-e már égből lehulló fehér tollat,
Selymesen simítót ott, vajon ki hagyhatta,
Tapasztaltad szellőt, bőröd lágyan lebbentőt,
Lelked simította, szárnyak hűs csapkodása?
S elszorult-e már szíved, gyermek születésre,
Dobbant-e belsőd első édes nevetésre,
Feltetted-e kérdést, hogy lehet ily ártatlan,
Honnan kapta gyönyör lelkét a kis páratlan?
Mikor is tudhatod Földön gyermek született?
Ha látsz fénylő folyosót min Angyal menetel.
Pergő homokszem emészti belsőnk és kérgünk,
Bennünk is bujdos Angyal, s vajon mivé értünk?
Ezt a képet Szűcs Károly kedves ismerősöm készítette Olaszországban. Egy kis csoda, ami pont ehhez a vershez illik 🙂
Ez a vers fejezi ki mi is ihlette a weboldalt.
