(15⁰⁰) Heim Pál ódon boltívei között,
lánykám EEG vizsgálata elkezdődött
Jött fehér szakállú Mikulás,
szórta ajándékait két Krampuszlány.
Orrom facsaró fojtogató bűz,
harsogó ember gondolatot űz.

(16⁰⁰) Gyermeksírás szakadatlan szüntelen
szívemet mardos markol hirtelen.
Nócim könnye, mint puha hópihe,
hófehér paplanba hullott pelyhekben.
Step Up lap topon rögvest rajtol
sikeresen elterelte fejvájó démon Ottót.

(17⁰⁰) Harsogó bűz elillant, megszűnt.
másik szobába költözhettünk.
Démon Ottó osonva siet.
Menjél csak menj! Te gyötrelmes.
Nórim feje végre békére lelt.

(18⁰⁰) Piros puha szarvasos Tűznek Őrei,
bú oltó mosoly mesterek, mennyei.
Jönnek láncban, karöltve OMSZ-el járva,
Pszt, már nem hallom Aprók sikító sírását,
ma másképp szólnak a szirénák.
Hordágy nem kicsi testet hord ma,
felváltotta gigászok játék tornya.

(19⁰⁰) Csend anyó áldása hull az osztályra
Ápolók hangja szűrődik csak a szobába.
Nóri már a vastag vaságyat nyomja,
teste lassan elpihen, meggyötörték ma.
Kíváncsi vagyok, mit nyújt majd a sötét éjszaka.

(20⁰⁰) Éjnek fegyverhordozója az este,
el is jött értem gyorsan s kíméletlen.
Éles kardja még rozsdás hüvelyében,
gyere csak, megküzdünk veled ketten.
Lánykám átszökött szomszéd szobába,
nincs mese, fel kell írnom a listába.

(21⁰⁰) Együtt játszó beteg gyerekek,
miért oszt rájuk sors ekkora terheket?
Viselnék szülők, de átrakni nem lehet,
Kicsiknek kell cipelni, amit szinte nem lehet.

(22⁰⁰) Sötétség roppant éhes gyomra,
fény fotonjait mind megrágta.
Nem hagyott számomra egyebet,
csak egy lámpást a kezemben.
Nórim már szépen szendereg,
kicsiny álom manókat kerget.

(23⁰⁰) Telnek sötét suttogó sereg percek
szuszognak szobákban aprócska lelkek.
Hiányzik csodálatos családom fele,
ölelgetni, szeretgetni, összebújni velek.
Hiányzik otthon melege, Tündém nevetése,
édes huncut kis mosolya,
miközben mézes kávéját kortyolgatja.
Már egy ideje nem láttam,
kórház előtt Madridban ragadtam

(24⁰⁰) Heim Pál vaskos vastag fala,
vajon hány gyermek és felnőtt sóhaját szívta.
Miközben sötétségben elmélkedem,
ólom szemeim vészjóslón jeleznek.
Itt az idő, Bombát kortyolni kell!

(01⁰⁰) Álom manót már elkergettem,
viszont piszkosul ki kell mennem.
Nyekergő ajtón túljutok,
hosszú folyosó végét alig látom.
Osonok a padlón, zajt alig csapok,
azért szobákból pár álmos pillantást kapok.
Látom székeken alvó anyákat,
kicsik testére boruló nőstény oroszlánokat.

(02⁰⁰) Vezetékre fordult a Drága,
műszer aktív, ez itt a dráma.
Mi történik, jegyzetelek bőszen,
Bombától és cápától kattog a szívem.
Fogam recseg ropog mogyitól kopog.

(03⁰⁰) Szobának ajtaján kis üveg kandikál,
függöny fedi rajta sok kis ház.
Síró felhőcske és álmos napsugár,
széle lebben s egy angyal rajta kukucskál.
Pipacs piros ruhájában, felém integet,
jelzem jól vagyunk s már tova is lebben.

(04⁰⁰) Oly távol messze még a reggel,
a szék egyre keményebben, nyomja az ülepem.
Néha felébred a félhomályban a Drága
s vizet kér szivecskés poharába.
Fáradt s nyomban visszaalszik,
mikor kínzó szomja feloldódik.

(05⁰⁰) Kinézek az ablakon, csillagot nem látok,
helyette csak sok fénylő ablakot.
Levél nélküli vaskos szürke fákat,
ősz tépázta vékonyka ágakat.
Közöttük játszótér álmosan andalog,
magányosan várja a sok tipegő tappancsot.

(06⁰⁰) Álom kórság kíméletlen megtámadott,
azt hiszem elértem a holtpontot.
Gyerek szundít, műszer rendben,
csak a fejem kókad le, megeshet.
Megrázom magam, mint ázott kutya
Gyere csak éltető energia.

(07⁰⁰) Madárkák éneke halkan szűrődik be,
csilingelő nótájuk erővel tölt fel.
Hallok még mást is, hangos köhögést,
száraz ugatást folytonos hörgést.
Egy elektróda biza kimozdult,
jelentőségét majd megtudjuk.
Éled az osztály, éjszakát búcsúztatjuk.

(08⁰⁰) Gyomrom korogva kondult,
jó apacsként hűtőhöz nyomult.
Kivettem guszta szendvicsem,
megettem s jeges belsőre leltem.
Elcsesztem, hisz fagyasztó alá tettem,
Elemi hibát bizony vétettem,
így futhattam az illemhelyre.

(09⁰⁰) Szólottak neurológia hős hölgyei,
„A”épület vár minket műszert levenni.
Repültünk a szabadságba, drótot fejteni,
törölközőt persze elfelejtettünk vinni.
Kérdés még bujkál bennem,
hogy kell a gyógyszert adagolni a jövőben?

Nóri lánykámnak 19 órás EEG vizsgálata volt Budapesten a Heim Pál kórházban.

Folyamatosan írnom kellett mit csinál és vigyáznom a mobil gépre. Ennek a vizsgálatnak a fázisat öntöttem versbe.

A versszakok elején az időpont az adott órát jelenti, amit megéltünk.

Méretes vállán magasodik csúcsa
Árnyékos talajával fákat táplálja
Gerince éles, terhét mindig bírja
Orma egyenes, mit gondol kimondja

Kemény sziklát víz vágtázva támadja
Miért ostorozol engem, tán vétkeztem?
Cseppjeid árkot vágnak rajtam,
Csekélység, mert ellenállok bátran

Szilárd kővázat napsugár omlasztja
Miért perzselsz engem, ellened vétettem?
Felszínem forraló sugarad olvasztja,
Kemény páncélom nem adom homoknak

Tömör szerkezetét repeszti fagy
Miért feszítesz engem, ellened tettem?
Vízzel szövetkezve gyengíted testem
Tárolt hőmmel csaknem ellenállok nektek

Szikla lelkét emésztik az emberek
Miért támadtok engem, nem menekültem?
Óriás kanalak húsomba haraptak,
Bányának hívott fekélyt űzi hatalmam

Fantázia világomból felébredve,
elkergetlek kínzó kegyetlen elemek
Varázs pajzsom rúnákkal vérteztem
Szikrázó kardom ellenetek emelem

Nehéz leírni ezeket a gondolatokat, hisz mikor ezt a verset írtam még arra gondoltam, hogy kedves munkatársam kivel húsz éven keresztül dolgoztam együtt, a kómából felébredve erőt meríthet ezekből a sorokból. Ez már nem történhetett meg, mert már nem ébredt fel többé. A vers elkészülte után két nappal eltávozott. Életében és fantázia világában egyaránt harcos volt a szó abszolút jó értelmében. Hiányoznak és hiányozni is fognak közös beszélgetéseink és őszinte kritikái…