A feladat, hogy magáról írjon, az ember csak elsőre tűnik egyszerűnek. Hisz a téma adott, magunkat mindennél jobban ismerjük. De valóban így van ez? Ha így lenne, akkor nem tudnánk magunknak meglepetéseket okozni. Soha nem tudnánk a személyes korlátainkat kitolni.  Pedig a korlátok feszegetésére nagy szükségünk van. Hisz nélkülük beszűkül látásmódunk és életterünk lekorlátozódik egy zsebkendőnyi területre. Ez a fajta bekorlátozódás velem is megtörtént. Gyermekként sokat filozofáltam, felhőket, csillagokat nézegetve. Nyaranta nagyszüleimnél fára épített kunyhómban spirálfüzetbe írogattam a véges végtelenségről, messzeségbe csapongó gondolataimról. Elvarázsolt a világűr megszámlálhatatlan titkával. Aztán az effajta álmodozásnak vége szakadt, mikor jött a serdülőkor. Mire kettőt pislogtam, már feleségem és gyönyörű kislányom volt huszonnégy évesen. Az ember, ilyenkor hamar leszáll a fellegekből és belső univerzumát könnyen dobozba helyezi. A fantáziavilág átadja a helyét a mérhetetlen felelősségnek. Otthon kell a családnak, meleg és étel az asztalra. Pelenka kell és ajándékok a fa alá, négy kerék mi munkába szállít. Az írás sötét homályba temetkezett, mígnem életem egy újabb fordulópontjához nem érkezett. Az életem úgy alakult, hogy kislányom egyedül kellett nevelnem és házasságom vége szakadt. Nehéz, küzdelmes, tanulságos, de csodálatos évek következtek. Határaim az élet minden területén kitolódtak. Rengeteg új tapasztalatot szereztem a házimunkától az emberek lelki világáig. Ez alatt saját és mások rezdüléseit is értem. Az írás kirobbanó erővel tört rám. Minden érzésemet papírra akartam vetni. Folyton és megállíthatatlanul törtek rám a versszakok. Írtam otthon, a piros lámpánál a töltőállomáson kapott blokkra, miközben vizsgára siettem. Írtam, ha fájt, miközben szakadt belsőm, tettem ezt mikor mosolygott lényem fejemtől talpamig, mikor dobbantottam tehetetlenségemben és mikor szárnyaltam sikereimben. Persze válásom után inkább keserű versek jellemeztek, de az új élmények és érzések átformálták az írásaim hangulatát is. Kezdtem egyre színesebben látni a világot és pozitív szemléletemet megosztani másokkal is. Annyi belső és külső szépség van a világon, hát félre kell tenni a keseregni fájni jót. Emígyen életem újabb jelentős állomásához érkeztem. Megismerkedtem egy fantasztikus nővel. Benne egyszerre találtam meg a belső és külső szépséget. Elvarázsolt lénye varázslatos pulzálása. Egyszerűen hatással van a környezetére, a levegő izzik körülötte a pozitív töltéstől. Vele olyan egyszerű és természetes minden. Nincs átmenet, a fehér-fehér míg a fekete-fekete. Szerelmes pillantásának mélysége inspiráló és életem végéig odaadóan viszonozni kívánom. Pár hónap múlva megszületik közös gyermekünk, kit lányom is izgalommal vár. A bennem eltemetett fantázia világ újra kitárult és mindenkinek kívánom, hogy találja meg azt a párt kivel együtt ülhetnek fel  a felhők szárnyára, együtt repülhetnek a tejút fénylő pontokkal kivert ösvényén. Kívánom mindenkinek, hogy készítsen érzelmi pillanat felvételeket. Megélt magasságokat és mélységeket, miket szóval papírra vésnek. S midőn ráncos kezük mosolyogva egybefonódik, ezen pillanatokat felidézve belső univerzumuk kiteljesedik.