Magasban figyelő bárány felhő.
Alant hűsen szálló kerge szellő.
Hátán repíti aprócska magvat.
Tarka rét falevéllel takarja.
Körbenézek hazám virág réten.
Hozzám fogható tűlevelűket,
magányomban távolba remélek.
Magas leszek találkozok vélek.
Rét délcegen álló tüskés Ura.
Fehér takaróval tarkán fedett,
gyönyörűen formás fenyőfa lett.
Jöttek rétre érte, már megérett…
Haló, lábukat használó lények!
Beszélhetnék magányomról néktek?
Nem értem mit tesztek velem, félek.
Törzsem forgácsolva, gyantát vérez.
Csikorgott a rozsdás traktor kerék.
Elvonszolta ólmos púpos terhét.
Zsibongó piacra igyekezett.
Méretes haszonban reménykedett.
Hát velem vagytok hason barátok!
Ágaim simítva simítjátok.
Vidám boldogság helyett úgy érzem.
Fojtogató kétség búj bennetek.
Hangosan hömpölygő embertömeg.
Pénz seregét rögvest újfent elver.
Hálóba tömték dalia fenyőt.
Elszakítva rettegő zöld néptől.
Énekelnek hozzám, csodaország.
Csillogó bűbájos csúcs a sapkám.
Boldogság terül körben, mindenütt.
Minden nap ünnep vajon életük?
Ez a vers 4 társával az Ars Poetica Versklub 2015 –ös pályázatára készült. Év végén jelenhet meg egy antológiában, amennyiben beválasztják. Meg fogom osztani veletek a többi beküldött verset is. Örömömre szolgálna, ha megírnátok melyik tetszett a leginkább 🙂 Ha megjelenik biztos kisorsolok belőle egy példányt kedves olvasóim között.
Egy kép a vers szerkezetéről. Egy kicsit bűvészkedni kellett, de kijöttek a 10 szótagos sorok 🙂
