Bordó pipacsrét erdejében,
tarka fácán kotlik csendben.
Szorgos méhe hordák szállnak,
hullám járta sárgálló repce tábla.

Arra járok éppen…
természet figyel, meg-meg rezzen.
Ne félj tőlem, részed képzem,
míg csak élek óvón ölelnélek.

Bőrömet simító ízes szellő,
élet magvát hordó elemi erő,
zöldellőket ostromló koppanó eső,
Busókkal táncoló telet űző.

Akáccal játszó orgona füzérrel,
orrom tölti pipacsos rét erdejében.
Mélyre szívom, amíg csak bírom,
elmém járja, megrészegít illat álma.

Körbe forgok, mosolyod megállított.
Nézek lentebb tündöklő orcádról,
gömbölyödő hasad virágszirmok alatt,
ébredő erő boldogságból fakad.

 

Éltem, de meg is éltem?
Kapott kurta időt megéltem?
Hulló napokat tényleg átéltem?
Érzem sokszor csak túléltem.

Vártam rád, kezem kitárván,
ódon  megfakult életem eldobván.
Felvettem új ruhám rajta fénylő orcád,
múló pillanatokat nem számolom már.

Velem vagy, akkor is, ha nem,
Közel érezlek, mikor távol létezel.
Érzem illatod, pipacsrét hiába tombol,
bőröd simít, pedig csak takaró terít.

Aggódom, mit veszthetek,
súlyát oly nehéznek érzem,
ringatnám már karomban,
megszületett gyermekünket.